Villámgyors panna cotta
december 6, 2019
Bejgli első próba
december 9, 2019

Bevallom őszintén, én korábban nem sok maceszgombócot ettem. Talán ha összesen kétszer előfordult. De a férjem nagyon szereti és már egy ideje morfondíroztunk, vajon megy-e mentesen is. Majd a héten szembejött velem Szafi gluténmentes pászkája, így gyorsan ki is próbáltuk!
Én csak annyit tudtam megállapítani, hogy finom. De a férjem, aki korábban is rutinos maceszgombóc-evő volt, azt mondta, szinte pont olyan, mint az eredeti! :)
Ez se a legfotogénebb ebéd, de a receptet mindenképp le szerettem volna írni...


A pászkát összetördeljük, lehetőleg úgy, hogy egy része egészen morzsalékos legyen, hozzáadunk egy evőkanál zabpehelylisztet. Kb. 0,5dl húslevest öntünk rá és picit ázni hagyjuk. Két tojássárgáját elkeverünk a libazsírral (1-2 ek). Közben a tojásfehérjét kemény habbá verjük. A pászkát alaposan összekeverjük a zsíros-tojássárgás keverékkel, sózzuk, borsozzuk, majd a masszát lazítjuk a felvert tojásfehérjével. Picit még állni hagyjuk. Diónyi gombócokat formázunk (kanállal vagy vizes kézzel) és bő húslevesben megfőzzük kb. 5-8 percig. Vigyázzunk, érdemes figyelni, ha tovább hagyjuk főni, hamar szétesik! (bár ez a gombócok méretétől is függ)

Gluténmentes maceszgombóc
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa neked. Data Protection Policy.
Tovább